2018. 05. 23. szerda, Dezső


Rovatok

Aktuális

Az egész világon csodálják a Bokodi ’’lebegő” falut

Bokod Komárom-Esztergom megyében található kis ékszerdoboz, tava pedig egyedülálló. Míg hazai viszonylatban szinte ismeretlen a település, addig külföldön híressé vált. Számos utazással és fotózással foglalkozó internetes portál tette már közzé a lebilincselő látványt nyújtó Bokodi erőműi tóra épült házakról készült fotókat. A falu azonban nem csak a ’’lebegő” házak miatt különleges, hanem azért is, mert a tó vize télen nem fagy be, az erőmű által termelt hő miatt. A tavat az Oroszlányi Erőmű hűtőtavaként létesítették még az 1960-as évek elején. Mivel télen nem borítja jégpáncél ezért, kedvelt kirándulóhely és a horgászat szerelmesei közt is népszerű, hiszen egész évben hódolhatnak kedvenc időtöltésüknek.

Ahogy megérkezünk a kis falucskába, úgy érezzük, mintha egy mesebeli tájon járnánk, vagy legalábbis filmes díszletek között.  Kardos Ildikó olyan káprázatos fotókat készített a Bokodi horgásztóról, hogy legszívesebben máris indulnánk felfedezni.

Aki teheti, ne hagyja ki, lenyűgöző látványt nyújt.

Fotók: Kardos Ildikó Photography

2015-06-23

KISALFÖLD TREND A FACEBOOKON




IMPRESSZUMMÉDIAAJÁNLATELÉRHETŐSÉGEKTERJESZTÉSI PONTOKÁSZF