2018. 07. 18. szerda, Frigyes


Rovatok

Szakértő véleménye

Kineziológia

 

A KINEZIOLÓGIA egy teljességre törekvő holisztikus gyógyító rendszer, amiben a több ezer éves Hagyományos Kínai Gyógyászat, a Bach virágterápia, az arcdiagnosztika elemei és még sok egyéb tudásanyag eggyé ötvöződött. A kineziológia segítséget nyújt a szervezet testi, lelki egyensúlyának helyreállításában, gyógyulásában. Életünk során, rengeteg negatív impulzus ér, stressz, lelki sérülések stb.
Ezek sejtszinten kódolva rögzülnek, és ha feldolgozatlanul hagyjuk őket, blokkokat képeznek testünkben, ami a későbbiekben fizikai és lelki betegségként visszaköszönnek. A KINEZIOLÓGIA tudományosan megalapozott módszer, amely a csontkovácsolásból fejlődött ki az 1960-as években. Az emberi test szempontjából is minden mindennel összefügg. Ha kezeljük a fizikai testet, az energetikai rendszerre is hatást gyakorolunk, az energetikai rendszerünk pedig kapcsolatban áll az érzelmeinkkel. Tehát a három tényező közül bármelyikkel „foglalkozunk” is, az hatással lesz a másik kettőre is. Valójában ilyen egyszerűen működik az egész.


A kineziológiával a betegségek gyógyulását lelki oldalról tudjuk megtámogatni. A lelki problémák kezelésével hathatunk a test energetikai és fizikai állapotára is. Krónikus bajok esetén ez valójában már csak kiegészítő módszer lehet az orvosi kezelések mellett. Enyhébb vagy kezdődő betegségek esetében azonban, az öngyógyító mechanizmusok beindításával, akár tünetmenetessé is válhat a kliens. Nagyon fontos a lelki egészségre is kellő figyelmet fordítani, mert ha elhanyagoljuk, az súlyos betegségek forrása lehet.
Fogantatásunktól kezdve elraktározódnak bennünk emlékeink. A feldolgozatlan, elfojtott események testünkben, lelkünkben és szellemünkben negatív energiablokkokat képezve árnyékot vetnek jelen életünkre. Jelenünk pedig, a múlt mintáihoz ragaszkodó tudatunkkal hozott döntéseink révén, meghatározza jövőnket, felderítve azokat az eseményeket, amelyek egymásra épülve létrehozták jelenbéli problémánkat, tudatosítva és elengedve korlátozó érzelmi mintáinkat, amelyek hatást gyakorolnak életvezetésünkre. Lehetőség nyílik számunkra, hogy felismerjük, van választásunk olyan jövőt építeni, amelyet valójában akarunk. A jelen és múltbéli stressz feloldásával, a test-lélek-szellem harmóniájába visszahelyezkedve megváltozik észlelésünk, tisztábban látjuk magunkat és világunkat. Ebben a stressz mentes, letisztult állapotban a valódi képességeinknek megfelelően tudunk szembenézni problémáinkkal, feladatainkkal.


Az önmegismerés és önmagunkra találás útján haladva rátalálunk saját személyiségünk kincsére, felismerve saját értékeinket, teljes felelősséget vállalva saját életünkkel kapcsolatban kibontakozhat érett, valódi egyéniségünk.
A kineziológiával megőrizhető lelki egészségünk: régi sérelmeinket, hitrendszereinket el tudjuk hagyni, amelyek miatt nem tudjuk jelenlegi problémáinkat megoldani vagy nem tudunk kilépni egy olyan helyzetből, ami már nem komfortos számunkra. Ha pedig lelkileg jól érezzük magunkat, akkor a fizikai betegségek is elkerülnek minket. A kineziológia kiegészítő terápiaként alkalmazható már kialakult betegségek esetén is.
Minden, amit egyszer már átélt az lenyomatot hagy az agyban. Az agy egy része a régi élményeket összehasonlítja a jelen helyzettel, és ha hasonló információt érzékel, lekapcsolja az előagyi működést. Az akciót egy reakcióval helyettesíti. A régi negatív tapasztalatok emléke jelen van és hat a mostani döntéseinkre, még ha tudatosan nem is emlékszünk rá. Ekkor jönnek létre a blokkok. A módszer feloldja a negatív érzelmeket és segíti a szabad döntést. Ez a módszer segítséget nyújt abban, hogy az emberek legyűrjék a negatív hatásokat, amelyek a múltban elfogadott vélemények és kritikák váltottak ki bennünk. Gondolatainknak teremtő ereje van, félelmeink pedig képesek megbetegíteni a lelket, és ha nem szűnnek meg, idővel a testet is. Éppen ezért fel kell dolgoznunk a bennünket ért negatív hatásokat.

Mi történik a kezelésen?

Az első kezelésen a kliens elmondja, hogy miért jött, mely az a probléma, amin változtatni szeretne. Amennyiben több problémája is van akkor azt ún. izomteszteléssel, - ami az egész kezelés alapja - megkeressük, melyik az, amelyik a leginkább megoldásra vár, és esetleg ennek a problémának az oldása a többi problémát is oldja. Amint ki-, illetve felszínre kerül a gond, a kliens feladata ezzel a problémával kapcsolatban egy megfelelő mondat megfogalmazása, amiről az aznapi oldás szólni fog.
Ezután következnek az előtesztek, melyek segítségével megnézzük, hogy a kliens izmai megfelelően működnek-e. Amint ezzel minden rendben, kezdődik a kineziológiai oldás.
Először a jelenben dolgozunk. Itt megkeressük, hogy szükséges-e valamilyen korrekciót elvégeztetni a klienssel. Amennyiben igen, azt el is végeztetjük vele.
Majd egy újabb izomteszt segítségével megkeressük az ún. okozó kort, majd a legjobb megértés korát és az ezekhez kapcsolódó egyéb olyan információikat, mint pl. azt, hogy a viselkedési barométeren milyen érzelmi töltés párosul az adott problémához. Miután megtaláltuk azt a kort, ahonnan a jelenbéli probléma ered, keresünk egyéb olyan információkat, melyek segítenek a kliensnek abban, hogy be tudja azonosítani azt az eseményt a múltban, amely nagy valószínűséggel a jelenbéli probléma okozója. Célja, hogy párhuzamot vonva a jelennel pontosan megértse mi az, amin változtatnia szükséges ahhoz, hogy a problémája megszűnjön és boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet éljen.

Következő lépésként ismét megnézzük, hogy szükség van-e valamilyen korrekciós gyakorlatra ahhoz, hogy az energiablokk oldódni tudjon a múltban, hiszen ha a múltban kialakult blokkokat oldjuk, azzal oldjuk a jelenben lévő blokkokat is.
Mindezek után következik az ún. betáplálás, ahol a kitesztelt viselkedési barométer pozitív oldalát tápláljuk be, és ezekkel a pozitív megerősítésekkel hozzuk vissza a klienst a jelenbe.
A jelenben még egyszer leteszteljük, hogy szükséges-e korrekció. Ha igen, azt elvégeztetjük a klienssel. Mielőtt az oldást befejeznénk, megnézzük kell-e valamilyen feladatot adnunk a kliensnek „házi feladatként”. A gyakorlatok nagyon egyszerűen elvégezhetők. Mindezek végén befejezzük az oldást, melynek végeztével kiteszteljük, hogy szükséges-e egy újabb kezelés, és ha igen, arra mennyi idő múlva lesz szükség?
 

 

 

Ha a LÉLEK rendben van, akkor a fizikai test is rendben lesz.

Azt gondolom, hogy mindent csírájában kell elfojtani. Ha odafigyelünk lelkünkre, saját belső igényeinkre, akkor a súlyos betegségek elkerülhetőek.

Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy a megelőzésre fordít-e pénzt, vagy a betegségek kezelésére…és, hogy megéri-e az árát? Egy kezelés áráért egy sima megfázásból sem tudnánk kigyógyulni.

 

Tóth Erzsébet

Life-Coach, Kineziológus

2015-12-04

KISALFÖLD TREND A FACEBOOKON




IMPRESSZUMMÉDIAAJÁNLATELÉRHETŐSÉGEKTERJESZTÉSI PONTOKÁSZF