2018. 09. 25. kedd, Eufrozina, Kende


Rovatok

Aktuális

Magyar sikerek egy amerikai szépségversenyen

A magyar fiút 63 ország indulója közül választották a legjobb modellnek, akinek már most számos nemzetközi felkérése van.

A Los Angelesben megrendezett World Championships of Performing Artson nemzetközi gyermek szépség- és modellversenyen kimagaslóan jól szerepeltek a magyar versenyzők. Az egyik legrangosabb eseményen 63 ország több száz indulója vett részt, de csak 10 ország versenyzői jutottak be a döntőbe – köztük a Sztárcsemete Hungary által delegált magyar gyerekek.

A 15 éves Ráthgéber László nagyon szép eredményt ért el, hiszen a junior modell kategória első helyét hozta el, valamint több nemzetközi ügynökség figyelmét is sikerült felkeltenie. A fiatal paksi focistát már a helyszínen 11 ügynök is beszélgetésre hívta, és szinte azonnal felajánlottak neki egy dubaji szerződést, valamint más hosszú távú nemzetközi munkákat is kilátásba helyeztek számára.

"Ami Lászlóval történt, egy igazi áttörés számunkra. Tavaly szeptemberben kezdett modellkedni a Sztárcsemeténél, és máris olyan lehetőséget kapott, amire rég vártunk. Sok világverseny után végre kiléphetünk a hobbi kategóriából, és nemzetközi munkát tudunk biztosítani a versenyzőinknek. A nemzetközi ügynökségek ugyanis más magyar gyerekekben is lehetőséget látnak, megállapodásunk szerint rendszeresen választanak majd ki közülük komoly világméretű reklámkampányokhoz és külföldi munkákhoz. Az egyik fő célom, hogy a 12 és 17 év közötti fiatalok pályáját külföldön tudjuk tovább építeni" – mondta Bartalovics Ildikó, a Sztárcsemete Hungary vezetője.

De nem csak László ért el szép eredményeket az amerikai világversenyen. Korosztályos második helyezést kapott a 10 éves Szekeres Roland, őt ősszel visszavárják New Yorkba. De ne feledkezzünk meg a lány indulóinkról sem, hiszen a 10 éves Széll Sára és a 13 éves Vártfői Dóra a középdöntőbe jutottak.

A képek forrása: Sztárcsemete Hungary

 

2015-07-30

KISALFÖLD TREND A FACEBOOKON




IMPRESSZUMMÉDIAAJÁNLATELÉRHETŐSÉGEKTERJESZTÉSI PONTOKÁSZF